A Google egy olyan eredményt publikált tegnap, amire a legtöbb szakértő még egy évtizedet jósolt. AlphaGo nevű programjuk 5:0-ra leiskolázott egy nagyon erős gómestert. 

Ezek mind tegnapi hírek:

BBC  , CNN  , ABC news, Nature , Wired, Gizmodo , Google

Ez talán jelzi, hogy ez éppen egy olyan pillanat, amikor érdemes egy kicsit kinézni Magyarországból a nagyvilágba, hogy képben legyünk mi történik éppen körülöttünk. (Disclaimer: az életemből két évtizedet áldoztam a góra, viszonylag erős játékos vagyok.) Magyarul először a hvg.hu kapcsolt, majd a 444.hu is összecsapott egy kis cikkecskét. Ma pedig volt egy rövid hír az indexen, MTI hír alapján… Pedig a Google egy olyan lépést tett meg, amire a legtöbb szakértő még egy évtizedet jósolt. 

 Pár következmény

1, A Google nagyon elverte a Facebookot egy preztizs-jellegű mérföldkő elérésében. A Facebook önmarketingben erős CEO-ja a Nature cikk megjelenését megelözö nap posztolt egyet, hogy a saját gó robotuk, darkforest nagyjából egy haladó amatőr játékos szintjét érte el, és ezzel hatalmas áttörést értek el. Ezzel együtt persze még mindig több százezer ember van, aki erősebb a Facebook robotjánál. Ehhez képest a Google AlphaGo 5:0-ra vert el egyet a legjobb 1000 gómester közül.

2, Az AlphaGo fejlesztése a Google által 2014-ben felvásárolt londoni DeepMind-nál folyt. Szerintem nagyon fontos jelzésértéke van, hogy a mesterséges inteligencia egy ilyen alapkutatás jellegű fejlesztése nem Amerikában, hanem Európában folyt.

3, A Google már tavaly októberben publikussá tette a kódjait, elérhető és letölthető minden itt. Ez azt jelenti, hogy a technológia nagyon gyorsan fog terjedni, az alkalmazési lehetőségek gyakorlatilag korlátlanok. Emiatt nagyon sok ember fog teljesen alkalmazhatatlanná válni. Nagyon gyorsan újra kell gondolnunk a társadalmunkat, munkaerőpiacunkat, jogrendünket.

 
Az áttörés

Kaszparovot 20 éve verte el a Deep Blue. Az akkori eredmény, bár sokkoló volt, mégsem volt ennyire ijesztő, mert a brutális számítási kapacitás mögött egy viszonylag egyszerű kiértékelési algoritmus volt, ebben az értelemben nem lehetett mesterséges inteligenciáról beszélni mögötte. A góval ez a brute force hozzáállás nem működött, egyrészt nincs olyan egyszerű kiértékelési ökölszabálya, mint a sakknak, másrészt pedig a lehetséges lépések száma nagyságrendekkel több. Azóta az AI kutatásnak nagyjából a Turing teszthez hasonló kaliberű kihívásává vált a gó.

Tíz éve volt egy nagyobb áttörés, amikor elterjedtek a Monte Carlo alapú programok. Ez kábé arról szólt, hogy a gép minden lehetséges lépésre mintát vett az összes véletlen folytatásból, és ez kellő számítási kapacitással kombinálva egy használható kiértékelési algoritmust adott. Ezzel a progamok szintet ugrottak ugyan, de így is csak egy viszonylag közepes erejű játékos szintjét hozták. Hiányzott a programokból az, ami az emberi tanulás alapja: hogy tanulni tudjon a saját vagy más hibáiból. Hiába hibázott egyszer, a véletlen lejátszások miatt legközelebb is ugyanolyan eséllyel lépte ugyanazt a rossz lépést.

Ezt oldotta meg a Google. Akit bővebben érdekel, annak itt egy technikai leírás, röviden összefoglalva: az AlphaGo egy hatalmas emberek által játszott adatbázison lett betanítva. Ezt tovább finomította azzal, hogy rengeteget játszott saját magával. A nagy áttörés az volt, hogy egy megtanult sémát a tábla minden pontján felismert a gép, nagyjából úgy, mint egy ember. Ehhez ugyanazt a technológiát használták, mint azokhoz a szürreális képekhez, amik fél éve járták be a netet.

Az eredmények

• A játszmát 2015 októberében játszották, azóta teljes titoktartás mellett folyt az eredmények elemzése, ami a tegnapi Nature cikkben jelent meg.
• Az ember Fan Hui háromszoros Európa-bajnok. Nem világklasszis, a legerősebb 1000-2000 mester között lehet a világon.
• 5 hivatalos játszma volt (1 óra alapidő + 30mp/lépés, ez nagyjából megfelel az átlagos versenykörülményeknek) AlphaGo nyert 5:0-ra.
• 5 barátságos játszma volt (30 mp/lépés) AlphaGo nyert 3:2-re
• A játszmák:
  • http://eidogo.com/#uG9ujAOd
  • http://eidogo.com/#4woXuVMyG
  • http://eidogo.com/#zsXhPaE2
  • http://eidogo.com/#1AGmUspk5
  • http://eidogo.com/#AchTTDvB

Tegnap a Google rögtön kihívta Lee Sedol-t, a ma élő egyik legerősebb gómestert egy 5 játszmás mérkőzésre. A meccs díjazása 1 000 000 dollár lesz. Erre még márciusig kell várni, de az eredmény valójában már mindegy is: a mesterséges inteligencia áttört, sokkal hamarabb, mint bárki gondolta volna.

Őszintén mondom, engem nem zavar, hogy Kövér László unokát szeretne. A megfogalmazás az ízlésemnek kicsit giccses, mondjuk eleve kiütéseket kapok attól a szótól, hogy önmegvalósítás, kicsit olyan, mint amikor azt hallom valamiről, hogy jó hangulatú, előremutató vagy példaértékű volt.

De tegyük fel, hogy értem, mire gondol a bácsi, gyereket vállalni tényleg jó dolog. Ebben egyet is értenénk. Csak aztán persze itt van ez a szokásos, visszataszító szalmabáb érvelés, hogy a feminizmus férfigyűlölő nőket hoz létre, meg hogy a gender-elmélet szerint az önmegvalósításban akadályoz a gyerek. Tipikus, vedd a legbutább ellenfeled érveit, és vitatkozz vele, mintha az volna az általánosan elfogadott vélemény a másik oldalon. De ez a közbeszédben már csak így van, a másik oldal sem véletlenül van éppen Kövérrel meg Ákossal elfoglalva. 

Mindegy, a lényeg az, hogy én tényleg nem értem ezt a nagy felháborodást, erős aránytévesztésnek tűnik. Küldjetek negatív terhességi teszteket Kövér Lászlónak, persze, megérdemlitek egymást. 

Engem igazából az zavar, bár ezért nem írtam volna, hogy Kövér László még egy verset sem képes korrektül, az értelmének megfelelően idézni. Se József Attilától, se Cseh Tamástól. Engem az zavar, hogy egy ilyen félművelt ember képzeli magát a magyar és az európai kultúra őrzőjének.

És amiért írtam: az egész történetben az fáj a legjobban az, hogy ugyanaz a publicista, aki az előbb még egész érdekes verselemzést ír, az most már a liberálfasizmusról értekezik.

Pedig egy pillanatra elhittem, hogy a költészet hatalma...

Dehát kinek is szólanék - -

„A lényeg, hogy elsőfokon meggyógyult.” „Ja hogy az aranyérkenőcs mire nem jó…” - az internet népe az összes elképzelhető felületet ilyen és ezekhez hasonló kommentekkel árasztotta el a Kocsis Máté javára hozott elsőfokú bírósági ítélet kapcsán. Van baj.

Kezdjük ott, hogy az elsőfokon elmarasztalt - homoszexualitását  jó évtizede nyíltan vállaló - volt politikust, Ungár Klárát valóban van miért elmarasztalni. Talán, ha engem nevez nyílt színen melegnek, (vagy heterónak, pán-, vagy aszexuálisnak, tökmindegy) én nem a jó hírnév megsértéséért pereltem volna, hanem a magánélethez fűződő jogom megsértése miatt, de mindenképpen megfordult volna a fejemben, hogy a miheztartás végett bepereljem. Mert előbújni, vagy bármilyen formában - főleg elsőként - nyilatkozni valakinek a szexuális orientációjáról, nos, az annyira a valakinek a privilégiuma, amennyire csak lehet.

Soha nem voltak még ijesztőbbek a párhuzamos univerzumok. Magyarország valóságai köszönőviszonyban sincsenek egymással. Van például ez a történet, így indult.

 Aztán lett belőle ez meg ez. Két valóság, ami köszönőviszonyban sincsen egymással.

És most jön a borzalom. Tegyük fel, hogy holnap kiderül, Oszama úr tényleg az Al Nuszra front aktív tagja volt. Megváltozna bármi is a baloldali képben hívő polgártársaink fejében ettől az információtól? Nyilván nem. Tegyük fel, hogy holnap kiderül, Oszama úr azóta törölt Facebook profilja kamu volt. Megváltozna bármi is a jobboldali képben hívő polgártársaink fejében ettől az információtól? Nyilván nem. Már a szó, amit használunk sem ugyanaz: migráns / menekült.  A propaganda túl jól működik, védtelenek vagyunk ellene.

A migránsok elmenekülnek majd innen is, de mi itt maradunk egymás nyakán a párhuzamos univerzumainkkal, megerősödött félelmeinkkel, gyűlöleteinkkel. Ha eddig szar volt, ezután iszonyú lesz.

Ezt az írást csütörtök este küldtem el Bojtár B. Endrének. Vártam a válaszra előbb szombatig, aztán fogcsikorgatva a mai lapzártáig. Jobb lett volna az első szó jogát nem a CÖF-re hagyni. Jobb lett volna, ha a MaNcs előtúrja valahonnan azt a régi laza bájt és azt mondja, gyerekek, csúnyán tökön rúgtuk magunkat, bocs. Mindenkinek jobb lett volna. Valamit azért lassan illene mondani.

A MaNcs azóta tartozik családom mindenkori otthonainak kaotikus összképéhez, amióta létezik. Emlékeszem a régi méretre, a szexin trash papírra. Valaki mindig lenyúlta, volt olyan időszak, amikor ezért a bátyámnak külön előfizetése volt, azonos címen.

Régen elköltöztem már hazulról, ritkán veszem meg a lapot, de a családi otthonhoz máig ugyanúgy hozzátartozott, mint anyám szétguruló gyapjúgombolyagjai. Ezeknek az időknek a 37. lapszámmal félő, hogy vége. Mert amit szabad volt a Charlie Hebdonak, az a mancstól felér egy arconcsapással. Vagy köpéssel.

A szlovák karikaturista, Marian Kamensky szeptember negyedikén posztolta a Facebook oldalára karikatúráját, a hitleri arcvonásokat Orbánéval vegyítő portrét szögesdtót bajusszal. Egész jó a műfaján belül, sértő, sőt, egyenesen suttyó, de a karikatúra már csak ilyen. A Magyar Narancs nem. Legalábbis eddig nem ilyen volt és főleg nem ezt ígérte.

Rengeteg nekrológ várható a következő napokban, könnyzacskóterhelő nosztalgiafutamokkal arról, micsoda etalonja volt az újságírásnak a MaNcs, mit jelentett az, ha valaki olyan mancsosan írt, mekkora etvasz volt bekerülni a szerzők közé. Sokan el fogják mondani, hogy miképpen csúfolta meg a lap ezzel a címlappal mindazt, amit alapítása óta - ingadozó színvonalon, de - képviselt. Hogy miért volt ez ízléstelen húzás, totális, karaktergyilkos öntökönrúgás. Többen el fognak határolódni, bizonyára számos szerző fogja bejelenteni, vagy egyszerűen csak elhatározni, hogy nem vállal többé közösséget ezzel a bandával. Van ez így, mindenkinek vannak hatalmas mellényúlásai, gondoljunk csak a hvg.hu fiaskójára a benézett (?) kamu lejárató videóval.

Nehéz megmondani, hogy hol húzódik az a finom határvonal, amikor a balfaszság, vagy akár a nyilvánvaló szarfejség már túlmutat önmagán. Amikor már jelképrombolás. Talán a hitlerbajszos Orbán karikatúrából átvett (ihletett nem tud lenni, de ne legyünk rosszindulatúak, feltételezzük, hogy nem lopott) címlapnál.

A MaNcs akkor is jelkép volt, amikor éppen gyengébben muzsikált, marhaságot írt, vagy egyenesen megpróbálta megmondani, hogy kire is kéne szavaznia az olvasónak a választásokon. Sokaknál persze bizonyára ezek voltak az a bizonyos határvonal.

Volt, hogy Bojtár B. Endrével nem értettünk egyet, volt, hogy annyira nem, hogy nem hozta le, amit írtam és ez teljesen rendben van, mégha az ember véleményterrornak is érzi az ilyet amikor épp benne van. Nem éreztem, hogy emiatt erkölcsi akadálya lenne, hogy írjak a lapnak, ugyanis az alapvetések szintjén nem ingott meg a bizalmam. Ez a bizalom volt a manifesztálódása annak, amit fentebb a jelképiségen értettem. Hogy mind lehetünk kisebb-nagyobb mértékben faszok, de vannak határvonalak, amelyeknek az át nem lépésére bízvást számíthatunk egymástól.

Hetek óta az európai értékek deklasszálódásáról beszélünk, hogy aligha létezhet européer gondolkodás és értékrend ott, ahol az alapvetéseket hágja át sorra a legtöbb tagállam. Hogy nem az iszlám áradat a veszélyes ránk, hanem mi vagyunk azok önmagunkra. A 37. MaNcs címlap ugyanaz, mint a kerítések: kitáncolás közös alapvetéseink mögül.

Jó, akkor beszéljünk a halálbüntetésről, mintha nem volna jobb dolgunk. Senki sem tudja, hogy 50 év múlva milyen világban fogunk élni, ahogy azt is folyamatosan elfelejtjük, hogy 50 évvel ezelőtt milyen világban éltünk.

A halálbüntetés tilalma azt jelenti, hogy az állam semmilyen körülmények között nem ölheti meg a polgárait legálisan. Ennyi, nem több. Nem tudjuk, hogy az állam mire használná fel ezt a jogosítványát, ha lenne. Nem holnap, talán nem is a mi életünkben.

A mai magyar állam valószínűleg nem élne vissza ezzel a jogosítvánnyal. De nem sejthetjük, hogy milyen lesz a magyar állam akár csak 10 év múlva, a világ gyorsan változik. A halálbüntetés tilalma biztosíték arra, hogy akármi történik, az állam egy dolgot nem tehet: semmilyen okból nem ölheti meg törvényesen a polgárait. Szerintem egy hatalmas történelmi vívmány, ha egy államot erre rákényszerítenek a polgárai, és Magyarország eddigi történelmét tekintve nem szívesen adnám vissza ezt a jogot a magyar államnak.

Az 1848-as és az 1956-os halálos ítéletek az akkori jogrend szerint formailag nagyjából rendben voltak, viszont a halálbüntetés tilalma mellett nem történhettek volna meg. Annak az évi pár embernek az eltartása bőven megéri ezt a biztosítékot. Tanuljunk már a történelemből!

Nem voltam jó gyerek. Tanulás helyett góztam éjjel nappal. Harmadikra konkrétan bukásközelbe kerültem, talán biológiából, és csak az mentett meg, hogy a tanár nem akart bejönni augusztusban. Hubertné viszont folyamatosan elengedett versenyekre. Harmadik végére pénteken és hétfőn alig jártam iskolába. Mindig kicsit szégyenkezve adtam oda a kikérőt, és mindig meglepődtem: egyszer sem utasította vissza. (Igaz, egyszer figyelmeztetett, hogy a pénteki rajzból veszélyesen kevés jelenlétem van, osztályozóvizsga lehet a vége. Rajzból.) 

Negyedik végén, mikor igazgató volt, valami apróságért be kellett mennem az irodájába. Tisztában voltam vele, hogy a berzsenyis négy évemmel hatalmas mázlim volt, kevesen engedtek volna ilyen tanulmányi eredmények mellett versenyezni. Mikor végeztünk, visszafordultam az ajtóból: meg kellett kérdeznem (köszönnöm), hogy elengedett a versenyekre. 

"Miért engedett el a versenyekre, tanárnő?"
"Láttam, hogy csinálsz valamit, hagytam, hadd csináljad." 
"De hát bukásra álltam többször is..." 
Hubertné legyint.
"Mindegy, legalább valamit csináltál." - mondta.

Évekkel ezelőtt egy szociológia előadáson hallottam, hogy a jóléti társadalmakban a tömeges felsőoktatás funkcionálisan a munkanélküliség elrejtéséről szól. Akkor erősen taszított ez az állítás, de egyre inkább attól tartok, hogy ez így van, és ebben az értelemben a felsőoktatás és a közmunka hasonló kérdések.

Képzeljünk el egy olyan országot, ahol nem minden bokorban a demokrácia lebontásával fenyegető árnyakat látunk, hanem joggal feltételezett racionalitást. Egy ilyen országban nem tűnik elsőre hülyeségnek a kommunikáció és a nemzetközi kapcsolatok alapszakok megszüntetése, ahogy a könyvtárinformatikai mesterszak sem mindenáron megtartandó képzés.

Ugyanis a kommunikáció és a nemzetközi kapcsolatok klasszikusan mesterszinten nyernek értelmet, a belépő szintű tudás számtalan más szakon elsajátítható, bölcsész- és társadalomtudományi karokon egyaránt. Mondom ezt úgy, hogy egy rendkívül jó minőségű képzésben szerzett (vizuális) kommunikáció diploma birtokosa vagyok és ez a diploma segített hozzá egy elit művészeti egyetem mesterképzéséhez, tehát én pont nem jártam volna jól, ha nincs kommunikáció alapszak, vizuális kommunikáció szakiránnyal. Ettől függetlenül nem kérdés, hogy a kommunikációtudományt mesterszinten lehet igazán kamatoztatni, az alapszintű diploma nem sokat ér, a tudásanyag viszont máshol is megszerezhető. Ugyanígy, a könyvtárinformatikus szak nem biztos, hogy egy mesterképzés elmélyültségét igényli, egyszerűen azért, mert az ezzel a diplomával végzettek várhatóan nem mesterszintű tudást igénylő feladatokat fognak ellátni.

De ebben az országban élünk, nem az elképzeltben, így hiába lenne értelmes magyarázat a fenti szakok megszüntetésére, helyette Nemzeti Közszolgálati Egyetem van, ahol azért a kommunikáció BA várhatóan elérhető lesz. Egy normális országban persze erre is létezhetne magyarázat, az asszisztensi munkára jogosítványt adó képzést egy helyen letudjuk, akit a dolog elmélyültebben érdekel, az a kompatibilis tudásanyagot biztosító számos alapszak egyikének elvégzése után menjen mesterképzésre. Mindez a bolognai rendszerben értelmezhető megközelítés. De nem.

Azért nem, mert ha ma, itt, ebben az országban egy olyan intézmény formál kizárólagos jogot az oktatás bizonyos területeire, amit úgy hívnak, hogy Nemzeti Közszolgálati Egyetem, az egyféleképpen asszociáltat: a kormány újabb lépéseket tesz a demokrácia megnyirbálására, hiszen a kommunikáció és nemzetközi kapcsolatok képzések - és egyáltalán az oktatás - szabadsága elemi feltétele a tudatos magyar - és európai állampolgári létnek.

Ettől még simán lehet, hogy ez is csak egy olyan dolog, mint a pedagógusoknak a kötelező óravázlat: a műfaj hasznos, egy jó óravázlattal a hátunk mögött mind klasszisokkal jobb órát tartunk, ráadásul egy jó óravázlat évekkel később is hasznos segítség, sőt, a pedagógusok cserélhetnek is egymás közt így ötleteket, milyen szuper lenne erre egy tematikus weblap. Azonban a rendszerbe úgy sikerült bevezetni ezt a kötelezettséget, hogy a legtöbben utólag, a leadás előtti hétvégét rászánva szenvedik össze az óravázlatokat. Vagyis valami, ami lehetne értelmes, nem más, mint szopatás, felesleges népbaszogatás, Nemzeti Közszolgálati Egyetem.

A szilveszteri bulin így mutattak be: Péter az egyik legokosabb barátom, egy kicsit iszlamofób. Valóban az lennék? Nem tudom. Az iszlámmal vannak komoly problémáim, mindet el se tudom itt mondani, Mohamed életével és a Korán szövegével egyaránt, de a strukturális problémát, amely az összes többit megalapozza, azt le tudom írni néhány sorban. Örülnék, ha valaki meggyőzne, hogy nincs igazam.

A vallás azt mondja meg, hogyan kell viselkednem magánemberként (még ha ateista vagyok is). Keresztény, buddhista, zsidó, konfuciánus – viselkedj Istennek tetsző módon, juss a Nirvánába, engeszteld meg az ősök szellemét, igen. De nem a vallás dolga, hogy Irányítsa azok életét, akik másban hisznek, és nem a vallás dolga, hogy meghatározza meg a társadalmi rendet. A szekuláris társadalomban, ahol vallásszabadság van, az ember reflexszerűen feltételezi, hogy egy vallás nem fogja magát rákényszeríteni a többiekre – a törvény az törvény, egyébként pedig abban hiszel, amiben akarsz.

Az ideológia pedig azt mondja meg, hogyan kell a társadalomnak szerveződnie, meg hogy milyeneknek kéne lenniük az embereknek. Mint Hannah Arendt írta valahol, az ideológiai gondolkodás előbb-utóbb konfliktusba kerül a valósággal, és ahhoz vezet, hogy eltekintünk a tényektől. 

Engem az iszlámban az zavar, hogy nem csak vallás, hanem ideológia is. Meghatározza a nők jogait, a különböző vallású emberek hierarchiáját (a könyv népe, zsidók és keresztények, fizessenek extra adót, a pogányoknak meg még helyük sincs, ergo nekem se), a háborúban vágd le az ellenség fejét, vidd rabszolgaságba a nőket és gyerekeket - ez mind olyan dolog, amiről a többi vallás nem beszél. Az Umma tagjaival akkor is szolidárisnak kell lenni, ha nem-Umma taggal szemben jogtalanságot követ el.

Ha egy fiatal, munkanélküli, vagy más okokból frusztrált fiú vagy lány egy személyiségzavarban szenvedő, vagy gyűlölködő imám hatására pont azokat a dolgokat veszi komolyan a Koránból, és Mohamed életéből, amik erőszakra szólítanak fel, akkor abból erőszak lesz. A próféta maga nem bírta elviselni az akkoriban Arábiában szokásos gúnydalokat, és személyiségének minden kifigurázását a szó szoros értelmében halálos bűnnek tekintette. Ezért a Mohamed-karikatúrák vagy az iszlámkritika szükségszerűen terrorcselekményekhez vezetnek. Szerintük a mi szólásszabadságunk határa itt húzódik.

Az Umma tagjaitól nem lehet elvárni, még ha egyébként rendes, tisztességes, szeretetre méltó emberek is, ami egyébként a legtöbbjük, hogy az Umma egy másik tagját elárulják a kívülállóknak. Ahol zárt, nem integrált mohamedán közösségek vannak, ott meg fognak jelenni a gyűlölet imámjai is, és egy bizonyos számú dühös ifjoncot hadba fognak küldeni ellenünk.

Megoldásom nincs (még csak a problémát sem tudom elég tisztán definiálni). Az uppsalai konfliktuskutató intézet legutóbbi publikációjában sajnálattal közölte azt a tényt, hogy a konfliktusok és háborúk száma az utóbbi évben nőtt, és a többségükben legalább az egyik fél valamifajta iszlamista társaság volt. Mégis be kell tartani azt az elvet, hogy ártatlan az, akiről az ellenkezője be nincs bizonyítva, akár a Próféta híve, akár nem. Minden embernek egyenlő jogai vannak.

Ma megyek a Je suis Charlie Hedbo stockholmi tüntetésére. Mindenki hangsúlyozni fogja, hogy milyen fontos a sajtószabadság, én is azért leszek ott. Egyikünk sem szavaz a szélsőjobbra, bár néhány szélsőbalossal számolni kell. De kíváncsi vagyok, közülünk hányan gondolják titokban úgy mint én, hogy szép dolog a menekültek befogadása, de az Iszlám egy olyan vallás, mely jogom sérti meg. 

Nekem is gondom van a saját mondanivalómmal; ezek a nehéz pillanások.

Tátray Péter

Adott két őrült, akik kiskoruk óta gengszterek voltak. Nyilván van valami hiba a rendszerben, hogy idáig eljuthattak, de ebből nem következik egyenesen az, hogy a sok milliós európai muzulmán közösség egészének beilleszkedési gondjai volnának. Ebből még nem következik, hogy a multikulturális társadalom eleve kudarcra van ítélve.

A párizsi merénylet kapcsán rengeteg borúlátó, világvége hangulatú jóslat került elő. Elég végigolvasni a mandineren megjelent cikkeket. Három őrült gengszter munkájából magától értetődően következik a világok harca, a bevándorlás és az integráció kudarca, és úgy általában az egész liberális társadalom csődje.

Na azért most álljunk meg egy pillanatra!

Az egyik kivégzett rendőr muszlim volt, a másik aznap kivégzett rendőrnő pedig fekete. Az újság egyik meggyilkolt munkatársának szintén elég arab hangzású neve volt. Az ő tragédiájuk éppen hogy nem a bevándorlás csődjét, hanem a multikulturális társadalom sikerét és erejét szimbolizálja. 

Az eredeti dal szöveggel itt.

Divatos mostanában a rendszerváltás utáni teljes politikai paletta, a közelmúlt teljes egészének elutasítása. De a múltat nem szabad végképp eltörölni. Mert akkor nem viszik el a szemetet, nem jarnak a vonatok, nem folyik víz a csapból.

A szerkesztőségben (szűk családi körben) komolyan vitatkoztunk azon, hogy Pokorni, Navracsics, meg a többi emberarcú Fideszes (ismeretlen polgármesterek, tisztviselők, közszolgák) lehetnek-e még a magyar közélet hasznos szereplői akkor, ha egyszer véget ér az elmúlt évtized mélyrepülése.

Nem gondoltam volna, hogy választ erre a dilemmára a valasz.hu újságírója adja meg nekem. Azt kérdi a kormányt kritizáló jobboldali értelmiségiektől: "Nem olyan kicsit, mint amikor a nyolcvanas években azt mondták maguknak a párttagok, hogy hát nincs más, ezt kell reformálni belülről?" Erős kérdés.

Az MSzP romjaiból ez a mai Fidesz nőtt ki. Nagyon korhadt romokon nagyon életerős növények tudnak tenyészni. Ehhez képest a Fidesz meglepően rövid idő alatt hasonlóan korhadt romokat hagy maga után, mint az MSzP. Nagy az esélye, hogy ezekből a romokból ismét valami hasonló vegetáció nő ki. De talán kinőhet valami olyasmi is, mint a korai Fidesz, és alakulhat a későbbi pályája másképp.

Szinte mindenkinek van olyan emléke a korai Fideszről, ami megmelengeti a szívét; azoknak is, akik sohasem szavaztak rá. Nekem például a Roxette-dal, a csókolózós plakát, vagy amikor 1990-ben a Parlamentben mindegyik képviselő asztalára tettek egy narancsot, pártállástól függetlenül.

A Fidesz története Magafia Majmász történetére emlékeztet Stanislaw Lem Kiberiádájából (Murányi Beatrix zseniális fordításában). Magafia Majmász apja a Véletlen, anyja az Entrópia, a történet pedig öntudatra ébredéséről és elenyészéséről szól. Politika egy csipetnyi sincs benne, a sztori mégis kísértetiesen hasonló.

A Fidesz alapító atyáinak nem voltak mesterei, legalábbis a politikacsinálásban nem, mivel ilyen gyakorlatot akkoriban csakis az egyetlen pártban lehetett szerezni, és olyan embert eleve nem fogadtak el mesterül. Nem volt kitől ellesniük azokat a viselkedésmódokat, amelyek egy régóta konszolidálódott politikai közösségben nevelkedett ember számára természetesek. Pedig kaptak rá esélyt, Orbán Viktor például 1989-ben Soros-ösztöndíjjal tanulhatott Oxfordban, de a történelem úgy hozta, hogy nem nagyon használták ki ezeket az esélyeket. A korai Fideszben benne volt egy Magyarországon újfajta politikai kultúra kialakításának lehetősége, de a győzelemhez elegendő volt azokat a viselkedésmódokat érvényesíteniük, amelyeket még az előző rendszerből hoztak magukkal.

Ha azok a fiatalok, akik napjaink tüntetésein próbálgatják az oroszlánkörmeiket létrehozzák a korai Fidesznek valamiféle mai megfelelőjét, immár találhatnak maguknak igazi politikus mestereket. Nem mindenki ment végig a Fidesszel azon az úton, amely a mai helyzethez vezetett, vannak néhányan, akik pontosan értik, mi csúszott félre fiatalkoruk lelkes igyekezetében. Ha az új generáció közülük választ valakit mesterének és akár első miniszterelnök-jelöltjének is, akkor talán elkerülheti azt, hogy hasonló romokon felnőve hasonlóvá váljon a mai Fideszhez. Persze mindenki maga felelős azért, hogy kit választ mesteréül, mint ahogy azért is, ha úgy dönt, hogy megmarad Magafia Majmásznak.

Induljunk ki abból a termékeny fikcióból, hogy a Fidesz (innentől Orbán Viktor) olyan irányba kormányozza Magyarországot, amit őszintén helyesnek tart. Egy pillanatra tekintsünk el a rendszer nyilvánvaló romlottságától és korrupciójától, és próbáljuk megkeresni azt a felsőbb logikát, ami ma Magyarországot vezérli.

“Akárhogyan is, beláthatjuk, az ember élete során csak kivételes alkalmakkor köt szövetséget: amikor házasodik, illetve ha úgy érzi, hogy eljött az ideje, és megújítja azt a szövetséget, melyet szülei kötöttek az ő nevében korábban, egyházával. Bár a házasságnak és a hitbéli megerősítésnek is van konkréten megnevezhető célja, mindannyian érezzük, hogy fontosabb az értelme, mint a célja. Bár a mai alkalom nem fogható életünk előbb említett pillanataihoz, de kétségkívül mély és komoly pillanat, amelyre érvényes Hamvas Béla állítása: nem csak célja van, de mindenek előtt értelme.” Orbán Viktor 2003.

Nagyon egyszerű volna Orbán Viktor világképét abból eredeztetni, hogy technikai analfabéta, és ezért olyan emberekkel veszi körbe magát, akiknek semmi köze a világ aktuális állásához. Túl könnyű az oktatási rendszer átalakítását egyszerű hatalmi érdeknek betudni, miszerint a nép elhülyítése, önálló gondolkozásra képtelen szavazógépek létrehozása a cél. Eladta az országot az oroszoknak, mert [tetszőleges állítás behelyettesíthető]. 

Vannak ügyek, amik mentén el lehet indulni közösen, mert vannak alapvető emberi sztenderdek, amikhez nem kell feltenni se a piros, se a narancs, se a zöld, se semmilyen szemüveget. Ha egy nőt megerőszakolnak, nem az ő hibája. Mert nem az és kész. 

Az egyik legveszélyesebb üzenet, ami az utóbbi időkben felkavarta a közhangulatot, a rendőrség kisfilmsorozata, amiben a kihívóan öltözött, becsípett csajt elkapja a kapucnis alak. “Tehetsz róla, tehetsz ellene”. Nem mennék bele annak az elemzésébe, hogy ez mekkora baromság és micsoda veszélyt jelent a közmorálra. Vagy, hogy külön problémás, hogy az üzenet egyik fele még meg is áll; rohadtul vigyázzatok egymásra. Tény, hogy a rendőrség ezzel kvázi azt ígéri, ha nem iszol és nem öltözöl ledéren, nem erőszakolnak meg, ami nettó hazugság. Ezen nem segít az sem, ha a rendőrség lábszőrharisnyát, vagy akár könnygáztampont kezd osztani az iskolákban.

A látszat ellenére, nagyon is alapos tudásunk van ezekről a dolgokról, van TASZ, vannak feministák, genderkutatók, felkészült szociológusok, kriminalisztikai szakértők. Megvan a gárda, egymást talán nem ismerő, de, a közös (szak)tudás univerzális nyelvét beszélő emberek. A különböző szemléletű tudósok és kutatók egymás természetes fékei és ellensúlyai, mert a tudomány már csak így működik. (És így fejlődik.) Az érthetetlen éppen az, hogy nagyon úgy tűnik, a rendőrség egyetlen ilyen szakértővel sem konzultált. Felmerül a kérdés persze, hogy akkor minek is képezzük ezeket a szakembereket, de a lényeg, hogy ezt semmiképp sem szabad annyiban hagyni.

Amikor már akár jobbra, akár balra nézünk, csak nagyon elkurvult kurvákat látunk, utolsó reményként maradnak a többé-kevésbé szüzek. Azok viszont nem csoda, ha ügyetlenkednek. Indokolt, hogy ezt elnézzük nekik, legalábbis egy darabig. De ahhoz kevés a következő választásokig hátralevő három és fél év, hogy minden zsákutcát bejárjanak.

Javaslatom az új politikusjelölteknek: kérjenek fel tanácsadónak egy-két sokat látott hajdani szakmabelit, aki még a nagy elkurvulások előtt abbahagyta az ipart, és elment üzletembernek, tanárnak, ügyvédnek vagy a szűkebb hazájában polgármesternek. Mindegy, hogy amikor még űzte az ipart, melyik oldalhoz tartozott. A lényeg az, hogy valamiféle belső érzék megakadályozta a nagy elkurvulásban, és nem lett belőle sem Tocsik Márta, sem Vida Ildikó.

Önjelölt tanácsadóktól hemzseg a terep, tőlük óvakodni kell. Akikről én beszélek, azok jól érzik magukat ott, ahol épp vannak. Megégették már magukat néhányszor, és nem szívük vágya újra csatasorba állni. Őket el kell csábítani, és ez még a legígéretesebb szüzeknek is komoly feladatot jelent. Akinek ez nem sikerül, és beéri a készen kapható, tülekedő önjelöltekkel, azt jobb, ha most rögtön elküldjük, bármilyen ígéretes amúgy. Az új politikusjelöltek számára ma a legfőbb vizsgafeladat a megfelelő tanácsadók kiválasztása és maguk mögé állítása.

Szép számmal vannak ilyen emberek ma Magyarországon, és tartalékainknak ugyanolyan értékes részét alkotják, mint a reményteli szüzek. Az ő tapasztalatuk hasznosítása nélkül a mai szüzek is óhatatlanul be fognak járni minden ígéretesnek látszó zsákutcát, és tíz-húsz év múlva ugyanolyan rosszul fogják viselni, ha szembesítik őket a fiatalkori énjükkel, mint a jelenlegi miniszterelnökünk. A szüzek számára csak ezek a sokat tapasztalt és mégsem elkurvult öreg harcosok gyorsíthatják fel az igazi profivá érés folyamatát.

Példaképp ne restelljük Romániát figyelni, ők még tovább mentek, és nemcsak tanácsadónak, de elnöknek is találtak egy ilyen embert.

Ezt a mocskot csak az egész ország együtt tudja eltakarítani. És ehhez azok is kellenek, akik ma még jobb híján a Fideszre szavaznának. De ők nem lettek megszólítva a tegnapi tüntetésen. A friss HaHás aktivistáknak megszokásból sikerült hozni a szokásos balos kelléktárat.

Volt tegnap tüntetés. Majdnem kimentem, de inkább a gyerek fürdetését választottam (tüntetés lesz még, a gyerek viszont piszkos volt). Egyből tudtam, hogy helyesen döntöttem, mikor megláttam ezt a képet.

Olyan gyenge ez a mezőny, hogy ha a következő választásokra párttá alakul egy fejvadász cég, vagy egy tetszőleges multi HR-osztálya, akkor még a végén rájuk szavaznék. 

Az angol nyelv alapszintű ismerete ma a versenyszférában elengedhetetetlen szinte bármilyen irodai melónál. Középvezetői szinttől felfele pedig tárgyalóképes angol nyelvismeret konkrétan a belépés alapkövetelménye. Semmi extra, olyan alapkövetelmény, mint a diploma, vagy az, hogy tudj lélegezni. 

Nagy szerencsém volt ma este, bejutottam a Nemzeti Színház új előadásának főpróbájára, Viktor Rizsakov rendezett Éjjeli menedékhelyet. Remekül. Komoly intellektuális kihívás volt, de az előadás belső igazsága olyan erős, hogy valahogy nem zavart, ha helyenként kimondottan butának és műveletlennek éreztem magam. Ezért, meg egyébként is próbálok nem írni kritikát az előadásról. És ezért, meg egyébként is bánt, hogy valószínűleg más sem fog, legalábbis olyan, akit olvasni szoktam.

Nem szokásom érzelegni a nemzeti ünnepeken, ma reggel belém hasított mégis. Nem is '56 maga, hanem a nagyapám emléke. Túlélte '44-et, mert idejekorán megtanulta, hogy ahol rossz, onnan menekülni kell. Amikor jött '56, már ügyész volt. 2014 van, de még mindig csak mi, a szűk család tudjuk, hogy ez miért is annyira érdekes.

Október 23.-a után pár nappal Nagy Imre telefonált az ügyészségre, mondván, azonnal ki kell adni egy proklamációt, miszerint bármiféle forradalmi tevékenység tapasztaltatik, a válasz azonnali, helyszíni kivégzés legyen. Magyarul: Nagy Imre kiadta a parancsot a magyar történelem várhatóan legnagyobb utcai mészárlására.

Úgy negyedórával később újra csöngött a telefon, ismét Nagy Imre volt, aki elmondta, Gerő Ernő tartott pisztolyt a tarkójához, a proklamáció utcára kerülését bármi áron meg kell akadályozni. Az akkori főügyész rátermett, kemény férfi volt, de nem túl leleményes. Nagyapám kevésbé volt kemény, az ököljog alapján legalábbis. Viszont volt fantáziája.

Orbán Viktor az internetet továbbra is valamiféle formában megadóztatandónak érzi, mert „kíváncsi arra, hogy az interneten keletkező hatalmas extra profit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon.” Nos, elárulom neki: fantomra vadászik. Jelenleg nem az interneten keletkezik extraprofit, hanem az internetből, máshol. És ennek nagy része akaratlanul is, óhatatlanul Magyarországon marad.

A mai internet legnagyobb problémája mindenütt a világon, hogy egyelőre nem találja, hogyan tudja megfizettetni a tartalomszolgáltatást a tartalom lelkes fogyasztóival. Az internet ugyanis egy tévedésnek köszönheti azt, hogy életünk meghatározó, nélkülözhetetlen része lett. A reklámbevétel nem fedezi és a jövőben sem fogja fedezni a tartalomszolgáltatás összes költségét, és különben is, nálunk az már meg van adóztatva.

Az internetes tartalomszolgáltatás egyelőre ott tart, mint amikor Michael Faraday, az elektromágneses indukció és az elektrolízis felfedezője így válaszolt a laborjába látogató politikusnak, aki azt kérdezte tőle, hogy mindezek a kísérletek vajon mire jók: „Talán valamikor majd ezt is meg lehet adóztatni”.

Az extraprofit, ami már most is az internetből származik nem pénzügyi természetű, hanem szellemi: a tudástőke növekedéséből adódik. Magyarországon keletkező szeletének nagy része ezért automatikusan Magyarországon marad, hacsak ilyesfajta bután mohó adókkal el nem üldözzük az országból azokat, akinél ez az extraprofit keletkezik.

Volt az egyetemen egy csoporttársam, Olivér. Olivért senki sem szerette, mert Olivér durván szélsőjobbos volt egy olyan egyetemen, ahol ez gyakorlatilag tabunak számított. 

Olivér tipikus esete volt a Trianont gyászoló holokauszt-tagadónak. Aztán úgy adódott, hogy az egyik félévünk a Holokauszt Múzeum és a Terror Háza számára végzett tervezői feladatról szólt. A cél a társadalmilag konszenzuálisabb szemlélet felé való elmozdulás lett volna. Olivér kivonta magát. Hiába próbáltam türelmesen meggyőzni arról, nem kisebbíti Trianont, ha nem tagadjuk a Holokausztot. Viszont az ő álláspontjáról sokat megtudtam. 

Jó volna, ha a különböző világnézetű emberek együtt tudnának dolgozni. De ennek alapvető feltétele, hogy az általuk tapasztalt valóságban legalább minimális átfedések legyenek. Szörényinek és Bródynak könnyű volt. Egy tévé volt, és biztosak lehettek benne, hogy hazudik. Ez megadta a közös valóságot. Ma viszont egymást kizáró elszigetelt valóságok léteznek párhuzamosan egymás mellett.

Mindenkinek van olyan ismerőse a Facebookon, akitől folyamatosan elborzad, hogy miket oszt meg, milyen valóságban él. Pedig olyan rendes gyerek volt, erre most a kurucinfót tolja ezerrel. Vagy a Chemtrailt. Vagy a huszadik Gyurcsány/Orbán fika-mémet. (Tisztázzuk, közelről sem gondolom ezeket a dolgokat ugyanolyan súlyosnak. Csak a bezárkózott valóságokra hozom fel példaként.)

Szörényi Levente és Bródy János kitűnő példa arra, hogy eltérő világnézetű embereknek nem egyetérteni kell, hanem mindenféle jó dolgokat csinálni együtt.

Akik Szörényit és Bródyt együtt szeretik, a lelkük mélyén nem hihetik el, hogy Szörényi idegen-szívűnek tartja Bródyt. A kettejük közötti alapvető világnézetbeli különbség nem is erről szól, hanem arról, hogy Szörényi egy  Koppányhívő magyar, Bródy pedig egy Istvánhívő magyar. 1983-ban, az István, a király születése idején megvilágosító élmény volt ennek felismerése, ma pedig szívszorítóan fájdalmas, hogy szétválaszthat valami, "ami a halálnál ostobább".

Eljött a történelmi pillanat: itt egy igazán komoly ügy Magyarországon, amiben a nők vannak felülreprezentálva.

Van valami gyönyörű irónia - persze főleg cinizmus -, abban, hogy a korrupciós kitiltási ügyben az eddig felmerült három NAV-os név mind női. Egy olyan országban, ahol a miniszterelnök, amikor a lánya férjhez megy, azt tartja fontosnak elmondani, hogy főzni, szipogni és szemet törölgetni az asszonyok dolga. (Olyan fontos ez a számára, hogy utólag is meg kellett erősítenie.) Egy olyan országban, ahol a kormány következő ciklusában a női kvóta öt százalék alatti. Ahol a jövő értelmisége indulókat énekel arról, hogy nőket erőszakolni jó hecc.

Itt, a macsópréri közepén történik meg az, hogy - Európában először - kormányalkalmazottakat tiltanak ki Amerikából és pont három nő neve merül fel. Akik, láss csodát, épp most mennek szabadságra. A faggatást rosszul tűrik: ők magánemberek és amúgy is megígérték, hogy nem beszélnek. Le vagyok nyűgözve, az üzenetet pedig vettem. Ha megtanulom tartani a számat és ronggyá égetni az arcomat, lehet még szép karrierem itt, mint ágyútöltelék.

Az önkormányzatnak joga van kisebb-nagyobb mértékben megszopatni a saját otthonomban, rendben. Van, hogy az ember háborús övezetben kell éljen egy ideig. De figyelmeztetés nélkül?

Szijjártó Péter hazajött Amerikából. Csak szólok. 

Viszont közben a közönség ráharapott az internet adóra, amit a jogos kritikák hatására majd szépen módosítani fognak holnap, hozzáírnak fél mondatot a törvényhez (jó eséllyel egy olyan fél mondatot, amit tegnapelőtt töröltek ki). Előfizetésenként behajtanak rajtunk 500 forintot és annyi. Ugye senki sem hitte el, hogy 47000 forint lesz a netes számlája. Viszont ezzel a mesteri tereléssel sikerült elkerülni az igazán kínos kérdéseket, kit érdekel a NAV, éppen az internet adó ellen küzdünk.

Rágjuk a gumicsontot megint.

"...a politikai korrektség, ami a régi politikai világot meghatározta, valójában egy olyan taburendszer, amely megfoszt bennünket az őszinte, innovatív gondolkodás lehetőségétől és az őszinte beszéd lehetőségétől is.“ mondta Orbán Viktor. Viszont akasztott ember házában a kötélről nagyon nagy körültekintéssel illik csak beszélni, mondom én.

Kezdjük azzal, hogy maximálisan megértem az irtózást a “politikailag korrekt” kifejezéstől, aminek az eredete a Sztálin-rendszer legsötétebb bugyraiba vezet. Kábé olyan, mint az “élettér”, amit jóízlésű ember szintén nem használ.

Tétényi Éva nem marad Esztergom polgármestere. Amikor ez kiderült, elsőként gratulált ellenfelének. Szépen veszített, és emelt fővel, az eredményeire büszkén távozhat. 

Tétényi Éva arra szerződött, hogy leszámol a helyi korrupt kiskirállyal, és megszünteti a város tisztázatlan pénzügyi helyzetét. Hamar felállt mögé egy szokatlanul széles koalíció. 2011-ben sikeriült rendeznie a város adósságát, 2013-ban pedig a Fidesz kénytelen volt elengedni a hűtlen kezeléssel vádolt korábbi polgármester, Meggyes Tamás kezét, akivel együtt bukott a teljes korábbi fideszes városvezetés. A mostani győztes, Romanek Etelka tiszta várost vehet át, ahol csak folytatni kell a munkát.

Tétényi Éva szeptemberben, a választás előtti utolsó testületi ülésen úgy búcsúzott, ahogy illik. Emberien, nagyvonalúan, kedvesen. Az alábbi videó olyasmi, amit - azt hiszem -, jópáran sokáig elnéznénk, pártállástól függetlenül.

Tétényi Éva nem marad Esztergom polgármestere. Amikor ez kiderült, elsőként gratulált ellenfelének. Szépen veszített, és emelt fővel, az eredményeire büszkén távozhat. Magyarországon láthattunk már hasonlót. Orbán Viktor 2002-ben, miután telefonon személyesen gratulált Medgyessy Péternek, a pattanásig feszült hangulatban azt mondta a Millenárison: barátaim, valamit elrontottunk, gondoljuk át a miérteket, addig is, menjünk békével haza. Orbán tudta, hogy vesztett ugyan, de nem bukott meg. Ahogyan Tétényi Éva sem. Viszont végre lesz egy kis ideje festeni.

Gondolom nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy kulturálisan elég messze állok a Fidesztől. Ennek ellenére 2010-ben jóindulattal vegyes bizakodással tekintettem rájuk. Gondoltam, volt nyolc évük felkészülni a kormányzásra, rajta, lássuk!

2007 körül, mikor az ELTE-TáTK-n tanultam, kíváncsiságból áthallgattam egy BME-s tanár által meghirdetett órára. Az ELTE-n teljesen természetes volt, hogy az első óra után nagyjából 90% eséllyel meg tudtuk mondani, hogy a tanár kire szavaz (általában balra). Ehhez képest felüdülés volt ez az új tanár. Sokat beszélt közéleti kérdésekől, de egyszer sem volt vulgárisan egyértelmű értékítélete. Ezen felül - mivel az óra mindig hajnalban volt - kávét is adott. Ez annyira megtetszett, hogy amikor megemlítette, hogy volna egy TDK-s témája, akkor azonnal lecsaptam rá. 

Baromira nem akartam a gólyatábori nemi erőszakokról írni, de kell. Kell, mert komoly emberektől is sorjáznak a szürke zónát generáló nézőpontok, egy olyan témában, ahol nincs szürke zóna. Mert nincs és kész.

Gazda Albertet nagyra becsülöm, többnyire egyet is értek vele, de most nagyon téved. Téved, hogy bizonytalan valamiben, amit nem lehet relativizálni.

Pár éve még sokkal kisebb nézetkülönbségek mentén nem találtuk a közös hangot, most meg, amikor mindannyiunk hagyományos oldala vérlázítóan ciki, egyre jobban megértjük egymást.

Azokat, akikkel mostanság szót értek, erős elhatárolódás lengi körül, már ami a közélet fejleményeit illeti. Nem érdektelenség, távolságtartás. Ha az ember eszén akar maradni, ragaszkodnia kell bizonyos sztenderdekhez. Nem annak ellenére, hanem éppen azért, mert közéleti szinten kevés szó esik ezekről.

Megtehetném, hogy egyszerűen kihúzom azt a pár sort, kifejezést, ami problémás, de a hiba kihúzása nem jelenti a hiba megoldását. Szóval beszéljünk az alapvető kommunikációs hibákról.

Az előző posztban felfedeztem, hogy több ponton is elkövettem azt a típushibát, amitől zsigerileg irtózom. Nem ígérem, hogy eztán hasonlót sem írok le soha, hogy tőlem többet senki nem lát olyat, hogy “a” baloldal, vagy “a” magyar ilyen, vagy olyan, így, vagy úgy működik, en general. De igyekszem legalább szem előtt tartani, hogy személyeskedő általánosítással érvelni, amikor éppen a hídépítés lenne a cél: álságos, kínos dolog. Alapvető kommunikációs stratégiabéli malőr, szarvashiba. Megtehetném, hogy egyszerűen kihúzom azt a pár sort, kifejezést, ami problémás, de a hiba kihúzása nem jelenti a hiba megoldását. Szóval beszéljünk az alapvető kommunikációs hibákról.

Van ez az új Bródy szám. Pont az a közéleti sláger lehetett volna, amire jó ideje várok, vicces, precíz, szomorú. Csak az a refrén ne lenne..." ezek ugyanazok". Ebben a sorban minden minden benne van, ami számomra nem kóser a mai magyar közbeszédben. 

Volt nekem egy nagyon korrekt, régivágású tanítónénim, aki második környékén belénk verte, hogy 1, tulajdonnevet MINDIG nagybetűvel írunk, 2, személynév elé nem rakunk névelőt. (A második szabályt mindig hülyeségnek tartottam, és mostanra biztos vagyok benne, hogy valójában a határozatlan névelőkre gondolt Marika néni, de ezt nem akarta elkezdeni magyarázni hétéveseknek.)

Mindig is megvoltak a Fideszben a mémesíthető komikus elemek, Deutsch Tamás, vagy Selmeczi Gabriella simán vitték a figyelmet a kétezres években, néha bedobták Mikolát, eldöcögött a verkli így is. De ennyi ma már nem elég a népnek. Ennyi disznóságra már kell a tizedes, meg a többiek.

Várjatok, itt hagynátok az eszeteket?

- kiáltja Molnár (Sinkovits Imre), a Tizedes meg a többiek zárómondataként, amikor, meglehetősen groteszk módon, a véletlenszerűen összeállt csapat, hogy bizonyítsa, nem kollaboráns, hanem partizánalakulat, elvállal egy különlegesen veszélyes akciót, nehogy kivégezzék őket. Molnárnak sokszorosan elege van a háborúból, már lelépne, hogy mentse a bőrét, aztán, a fenti kiáltással mégis a csapat nyomába ered. Így látom én az L. Simonokat, de azokat is, akik elhiszik őket. Kisemberek, akik az életükért tepernek. Nímandok, saját, vélt jelentőségüktől megrészegülten, hittel terelik el a bőrüket féltők figyelmét, így virágzik fel Viktor országa. Én pedig nem értem, hol hagytuk az eszünket.

... ugye tudjátok, hogy most éppen egy olyan civil kultúrkörnek a módszeres megsemmisítését nézitek végig alig burkolt kárörömmel, amely 2006-ban - elvi emberi jogi liberális alapokon - egyértelműen kiállt mellettetek, és a jogszerűtlen rendőri intézkedések ellen? TASZ , Átlátszó , Amnesty.

Azt tudjátok-e, hogy a Soros Alapítványt és a Norvég Civil Alapot Romániában azért baszogatják, mert az általuk támogatott szervezetek a székely autonómiáról szorgalmaznak párbeszédet?

Ugye azzal is tisztában vagytok, hogy a Soros alapítvány Izraelben azért közellenség, mert palesztínokkal szemben elkövetett jogsértésekről tudósítanak és az áldozatoknak jogsegélyt nyújtanak?

Tudtátok, hogy Soros pénzéből ilyen cuki képregényeket készítenek a nyugat-európai rasszizmus ellen, és az iszlám vallás elfogadásáért? Igen, a zsidók Amerikából pénzelt jogvédők az iszlám elfogadásáért harcolnak Európában.

A világ egy bonyolult hely.

Ez maga a tökéletes politikai üzenet. Korrektül megcáfolni valószínűleg két oldal volna, tele bonyolult szakkifejezésekkel, azt meg olvassa el, akinek két anyja van. De ez a gondolat letisztult: állítás + mert + indoklás. 126 karakter: egy SMS, egy tweet, két haiku.

 Azért nem lehet nap- és szélerőművekre alapozni, mert áramra éjszaka is szükség van, valamint akkor is, amikor nem fúj a szél. Mondta L. Simon László a Parlamentben a paksi atomerőmű vitanapján. Egy gondolatkísérlet erejéig tegyük fel, hogy ez nem L. Simon saját szellemi terméke, hanem egy profi kommunikációs csapat tudományos alapokon kikevert üzenete.