Divatos mostanában a rendszerváltás utáni teljes politikai paletta, a közelmúlt teljes egészének elutasítása. De a múltat nem szabad végképp eltörölni. Mert akkor nem viszik el a szemetet, nem jarnak a vonatok, nem folyik víz a csapból.

A szerkesztőségben (szűk családi körben) komolyan vitatkoztunk azon, hogy Pokorni, Navracsics, meg a többi emberarcú Fideszes (ismeretlen polgármesterek, tisztviselők, közszolgák) lehetnek-e még a magyar közélet hasznos szereplői akkor, ha egyszer véget ér az elmúlt évtized mélyrepülése.

Nem gondoltam volna, hogy választ erre a dilemmára a valasz.hu újságírója adja meg nekem. Azt kérdi a kormányt kritizáló jobboldali értelmiségiektől: "Nem olyan kicsit, mint amikor a nyolcvanas években azt mondták maguknak a párttagok, hogy hát nincs más, ezt kell reformálni belülről?" Erős kérdés.

A helyzetet tényleg analóg, a mai Fidesz sok szempontból hasonlít a régi MSZMP-hez. Mindkettő néppárt abban az értelemben, hogy rengeteg féle ember gyűlt össze bennük. Jó emberek is, akiknek meg kell alkudniuk, hogy a saját kis területükön valami hasznosat tehessenek, és a Kádár rendszerben ugyanúgy, ahogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében is vannak olyan apró részletek, amit igenis lehet a lehetőségekhez képest jól és tisztességesen szervezni. Olyan dolgok, amitől valahogy mégis végig működött az ország, elvitték a szemetet, jártak a villamosok, tanítottak az iskolákban.

A rendszerváltás után négy évvel az MSZMP új rendszerhez alkalmazkodni képes fele, Horn Gyulával az élen, (bazdmeg, Horn Gyula, mondom Horn Gyula!) nyerte a választásokat, és sok rosszat el lehet róluk mondani, de azt meg kell adni, hogy a megváltozott játékszabályokhoz korrektül alkalmazkodtak. Ugyanúgy a mai Fideszben is lett helye az új helyzethez alkalmazkodni képes MSZMP tagoknak, Pintér Sándortól Hoffman Rózsán keresztül Kövér Lászlóig.

Ha egyszer megszűnik egy rendszer kényszerítő ereje, akkor a romok alól teljesen normális, tisztességes emberek is elő fognak bújni. Olyanok, akik egyszerűen csak tették a dolgukat, és közben tapsoltak, amikor tapsolni kellett. Nem bátor hősökről beszélek, hanem olyan emberekről, akiknek a tudására egyszerűen szükség van az ország normális működéséhez. Ugyanúgy ott vannak a jobboldalon és a baloldalon, és csak remélhetjük, hogy eljön egyszer az ő idejük is.