A szilveszteri bulin így mutattak be: Péter az egyik legokosabb barátom, egy kicsit iszlamofób. Valóban az lennék? Nem tudom. Az iszlámmal vannak komoly problémáim, mindet el se tudom itt mondani, Mohamed életével és a Korán szövegével egyaránt, de a strukturális problémát, amely az összes többit megalapozza, azt le tudom írni néhány sorban. Örülnék, ha valaki meggyőzne, hogy nincs igazam.

A vallás azt mondja meg, hogyan kell viselkednem magánemberként (még ha ateista vagyok is). Keresztény, buddhista, zsidó, konfuciánus – viselkedj Istennek tetsző módon, juss a Nirvánába, engeszteld meg az ősök szellemét, igen. De nem a vallás dolga, hogy Irányítsa azok életét, akik másban hisznek, és nem a vallás dolga, hogy meghatározza meg a társadalmi rendet. A szekuláris társadalomban, ahol vallásszabadság van, az ember reflexszerűen feltételezi, hogy egy vallás nem fogja magát rákényszeríteni a többiekre – a törvény az törvény, egyébként pedig abban hiszel, amiben akarsz.

Az ideológia pedig azt mondja meg, hogyan kell a társadalomnak szerveződnie, meg hogy milyeneknek kéne lenniük az embereknek. Mint Hannah Arendt írta valahol, az ideológiai gondolkodás előbb-utóbb konfliktusba kerül a valósággal, és ahhoz vezet, hogy eltekintünk a tényektől. 

Engem az iszlámban az zavar, hogy nem csak vallás, hanem ideológia is. Meghatározza a nők jogait, a különböző vallású emberek hierarchiáját (a könyv népe, zsidók és keresztények, fizessenek extra adót, a pogányoknak meg még helyük sincs, ergo nekem se), a háborúban vágd le az ellenség fejét, vidd rabszolgaságba a nőket és gyerekeket - ez mind olyan dolog, amiről a többi vallás nem beszél. Az Umma tagjaival akkor is szolidárisnak kell lenni, ha nem-Umma taggal szemben jogtalanságot követ el.

Ha egy fiatal, munkanélküli, vagy más okokból frusztrált fiú vagy lány egy személyiségzavarban szenvedő, vagy gyűlölködő imám hatására pont azokat a dolgokat veszi komolyan a Koránból, és Mohamed életéből, amik erőszakra szólítanak fel, akkor abból erőszak lesz. A próféta maga nem bírta elviselni az akkoriban Arábiában szokásos gúnydalokat, és személyiségének minden kifigurázását a szó szoros értelmében halálos bűnnek tekintette. Ezért a Mohamed-karikatúrák vagy az iszlámkritika szükségszerűen terrorcselekményekhez vezetnek. Szerintük a mi szólásszabadságunk határa itt húzódik.

Az Umma tagjaitól nem lehet elvárni, még ha egyébként rendes, tisztességes, szeretetre méltó emberek is, ami egyébként a legtöbbjük, hogy az Umma egy másik tagját elárulják a kívülállóknak. Ahol zárt, nem integrált mohamedán közösségek vannak, ott meg fognak jelenni a gyűlölet imámjai is, és egy bizonyos számú dühös ifjoncot hadba fognak küldeni ellenünk.

Megoldásom nincs (még csak a problémát sem tudom elég tisztán definiálni). Az uppsalai konfliktuskutató intézet legutóbbi publikációjában sajnálattal közölte azt a tényt, hogy a konfliktusok és háborúk száma az utóbbi évben nőtt, és a többségükben legalább az egyik fél valamifajta iszlamista társaság volt. Mégis be kell tartani azt az elvet, hogy ártatlan az, akiről az ellenkezője be nincs bizonyítva, akár a Próféta híve, akár nem. Minden embernek egyenlő jogai vannak.

Ma megyek a Je suis Charlie Hedbo stockholmi tüntetésére. Mindenki hangsúlyozni fogja, hogy milyen fontos a sajtószabadság, én is azért leszek ott. Egyikünk sem szavaz a szélsőjobbra, bár néhány szélsőbalossal számolni kell. De kíváncsi vagyok, közülünk hányan gondolják titokban úgy mint én, hogy szép dolog a menekültek befogadása, de az Iszlám egy olyan vallás, mely jogom sérti meg. 

Nekem is gondom van a saját mondanivalómmal; ezek a nehéz pillanások.

Tátray Péter