Megtehetném, hogy egyszerűen kihúzom azt a pár sort, kifejezést, ami problémás, de a hiba kihúzása nem jelenti a hiba megoldását. Szóval beszéljünk az alapvető kommunikációs hibákról.
Az előző posztban felfedeztem, hogy több ponton is elkövettem azt a típushibát, amitől zsigerileg irtózom. Nem ígérem, hogy eztán hasonlót sem írok le soha, hogy tőlem többet senki nem lát olyat, hogy “a” baloldal, vagy “a” magyar ilyen, vagy olyan, így, vagy úgy működik, en general. De igyekszem legalább szem előtt tartani, hogy személyeskedő általánosítással érvelni, amikor éppen a hídépítés lenne a cél: álságos, kínos dolog. Alapvető kommunikációs stratégiabéli malőr, szarvashiba. Megtehetném, hogy egyszerűen kihúzom azt a pár sort, kifejezést, ami problémás, de a hiba kihúzása nem jelenti a hiba megoldását. Szóval beszéljünk az alapvető kommunikációs hibákról.
Pár hónapja, éppen a melegfelvonulás napján, családilag a belső hetedik kerületben vacsoráztunk. Mindenki elkésett, többen ugyanazzal az indokkal: “Bocs, beleszaladtam a buzikba!”. Másnap, egy Facebook poszt formájában szondáztam az ismerőseimet: “Ma szűkebb családommal vitatkoztunk, miért nem oké még egymás között se, mint például késés indoklás, (vagy bármi), hogy "bocs, beleszaladtam a buzikba". Mert egy: a potenciális deviáns ellentüntetők (köznyelvben: nácik) miatt emelt kordonba szaladtunk bele mind, kettő: ne tegyünk már olyan szignifikáns különbséget közbeszéd és családi (bel)beszéd között, onnan jön az összekacsintás akkor is, amikor nem kéne, vagy mi. Aztán meg majd már jól észre se vesszük, amikor. Vagy?"
A kommentek tanulságosak voltak, többnyire az derült ki, hogy a többség nagyon bízik az önreflexiójában és azt gondolja, családon belül az ilyesmi tökoké. Megértem, részben nekem is ezt súgja az ösztönöm, nem érzem rossznak, mert tudni vélem magamról, hogy helyén van az értékrendem. Hiba. Ahogy az egyik komment rávilágított: “Ha buzizol, akkor észrevétlenül teszel természetessé egy nagyon veszélyes nyelvezetet, aztán csak pislogsz, amikor jönnek a kínos pillanatok (saját élmény). Asszem ugyanezért van, hogy 25 éves kora körül kb. mindenki, akit ismerek elkezdett tudatosan kevesebbet káromkodni barátok között is.” - és ennél a kommentnél befejeződhetett volna a folyam, ez ennyi.
Nem arról van szó, hogy időnként az ember önkéntelenül ne szaladna bele ilyenekbe, akár teljesen jóhiszeműen. De ahányszor azzal fejezzük ki, hogy "magunk között" vagyunk (értjük egymást), hogy egy másik személyt, csoportot, közösséget stb. általánosító jelleggel tárgyiasítunk, kiemelve a “mi” és az “ők” közötti különbségeket, elhibázott kommunikációs stratégiát támogatunk. És ilyen szinten mindegy, hogy az “ők” alatt “a” zsidókat, vagy “a” Jobbik szavazóit értjük. Ugyanazt a hibát követi el az, aki az egyiket, mint homogén népcsoportot értelmezi, mint az, aki a másikat meg abstart náciként kezeli. Mert akit nem tisztelnek, attól nem elvárható, hogy maga képes legyen tisztelni. És egy idő után tényleg édesmindegy, hogy ki kezdte.
